facebook

Március 15-i élménykavalkád

 

A TETT Alapítvány munkatársai kiemelkedő szerepet vállaltak az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál megvalósított március 15-i élmények létrehozásában. Az elsődleges szerepvállalás a Lombkorona Kávézóban kialakított Pilvax Kávéház kreatív megvalósításában, valamint a nap során megtartott alkotó szellemű foglalkozásokban nyilvánult meg, mely elsődlegesen Baksáné Fenes Ildikó munkatársunk nevéhez fűződik. A hétköznapokban is elérhető lehetőségeket*** egy alkalomhoz illő Kubinyi Ferenc tematikus emléktúra is színesítette, melyet Szarvas Imre tapasztalt és kiemelkedő szaktudással rendelkező alapítványi kollégánk kalauzolásában járhattak végig az érdeklődők. A teljes programsorozat a Büki Nemzeti Park Igazgatóság dolgozóival együttműködésben került megvalósításra.  Összegzésképpen elmondható, hogy a programsorozat kiváltotta az ide látogató vendégek megelégedését, akik színes és változatos élményekkel térhettek haza a 17 millió évet felölelő időutazást is magába foglaló, március 15-i megemlékezéssel színesített élménykavalkád után.

***
- 4 D-s mozi
- lombkorona sétány
- időalagút
- ismeretbővítő kiállítás
- interaktív ismeretterjesztő fal
- interaktív homokozó
- Miocén erdei séta
- az ősi fosszíliákat bemutató vezetett túra
- különböző túraösvények

A kézműves foglalkozás során a gyerekek kokárdákat készítettek, kollégánk segítő közreműködésével. Kicsik és nagyok egyaránt örömmel csatlakoztak a lehetőséghez, és szívükbn boldogsággal, kezükben pedig kokárdával távoztak.

kez01

kez02

 

A nap során helyi és környékbeli gyerekek bevonásával hangulatos szavalással és zenéléssel fűszerezett műsort láthattak az Ipolytarnóci Ősmaradványokhoz látogatók. 

musor1

musor2

 

A nap egyik fénypontja volt a Kubinyi Ferenc emléktúra. A túrán számos érdekes információval gazdagodhattak a tematikus túra résztvevői. Többek között megtudhatták, hogy Kubinyi Ferenc az ipolytarnóci megkövült famatuzsálem első tudományos leírója az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban is szerepet vállalt. 

tematikus0

tematikus2